Ugrás a tartalomra
Qulto
Egyedi fejlesztés

Nagy Gyula Területi Múzeum

Interaktív érintőképernyős terminál a kiállításhoz

A projektről

2024. januárjában a magyar kultúra napján került felavatásra a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program keretében közel 97 millió forint pályázati forrásból megújult Nagy Gyula Területi Múzeum. Az intézményben látható 280 év üzenete – múltunk és hagyományaink című Thék Endre emlékterem állandó kiállítás változatos módokon mutatja be Orosháza történetét, illetve a településhez több szálon kötődő Thék Endre életét, munkásságát.

A tárlat egyik interaktív elemének megvalósítására kaptunk megbízást a Nagy Gyula Területi Múzeumtól. A látogatók ismeretszerzését szolgáló kioszkra egy egyedi design-nal megtervezett kezdőoldal programozása valósult meg, ahonnan egy menüből kiindulva az érdeklődők könnyedén elérik az őket leginkább érdeklő digitális tartalmakat – Education termékünk segítségével létrehozott játékos feladatokat (kirakó, kvíz, szókereső) vagy éppen Storytelling-gel bemutatott régészeti és néprajzi vonatkozású információkat, Thék Endre életéről és munkásságáról részleteket.

Thék Endre tanulólevele, az orosházi tanoncotthon napirendje, alaprajza, videók és hanganyagok, 3D-s felvételek is elérhetők a kihelyezett terminálon az orosházi múzeumban a tárlat kapcsán.

Kattintson egy képre a nagy méretű megjelenítéshez

Hasonló projektet tervez?

Beszéljünk arról, hogyan digitalizálhatja és teheti elérhetővé intézménye gyűjteményét a Qultóval.

Kapcsolatfelvétel